
A nevem Szél Szilvia, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem kertészmérnöki karán végeztem 1994-ben. A tanári képesítés megszerzése után két évig tanítottam egy szakközépiskolában, mellette elvégeztem egy hároméves mentálhigiénés képzést a Magyar Testnevelési Egyetemen. Ezután a Biokultúra Egyesülethez kerültem, itt a szaktanácsadás koordinátoraként, majd a biotermékek tanúsítójaként lehetőségem nyílt alaposan megismerni a magyarországi ökológiai gazdálkodás helyzetét, módszereit, szakembereit.
2000. óta önállóan dolgozom, rövid ideig kertfenntartást vállaltam, de ma már az ökológiai gazdálkodásban használható növényvédő szerek és tápanyagok forgalmazása, a reform- és bioélelmiszerek árusítása vált főfoglalkozásommá.
Mindebben segítségemre volt az első évben Pfeifer Evelyn, aki ökológiai gazdálkodásból államvizsgázott kertészmérnökként, s mint eladó dolgozott az üzletben.
Az üzletbe térőket gyakorlatias és szakszerű tanácsokkal látta el, megnyerő személyiségét sokan megszerették. Kezdeti nehézségeim átvészelésében sokat könnyített segítőkészsége. S itt kell köszönetet mondanom azoknak a "bajban" is barátoknak, akikre a kezdetektől a mai napig mindig számíthatok szinte kérés nélkül is.
Evelyn azóta anyuka lett, s az üzletbe látogatók Mózes Ildikóval találkozhatnak, aki valódi, őszinte figyelemmel fogadja a vásárlókat. Az üzlet arculata sokat formálódott amióta ő is ott dolgozik, nagyon örülök, hogy összetalálkoztunk.
2001. márciusában nyílt az üzlet Ökogazdabolt néven, ahol Magyarországon először egy helyen, szaktanácsadással egybekötve beszerezhetők a mérgek nélküli kertészkedéshez azok a tápanyagok és növényvédő szerek, amelyek használata az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett. E termékek természetkímélő tulajdonságuk mellett nem tartalmaznak az emberi egészségre káros anyagokat sem. (A választékot Európai Uniós ajánlások alapján az ellenőrző szervezetek jóváhagyásával állítottuk össze.) Vidéki vásárlóinknak csomagküldést, nagyobb rendelés esetén pedig - eseti megegyezéssel - házhozszállítást is vállalunk.
Tevékenységünkbe tartozik még a helyszíni tanácsadás és a kertfenntartás is, telente pedig előadásokat szervezünk nemcsak a biogazdálkodás, hanem az egészséges életmód és a környezetvédelem témaköreiben is.
Október eleje óta friss biozöldség és -gyümölcs ill. egyéb bio- és reformélelmiszerek is kaphatóak az üzletben.
Célunk, hogy az itt megforduló embereknek valami kézzelfogható segítséget is nyújtsunk az elméleti környezet- és egészségvédelem mellé (környezetbarát tisztítószerek, stb.). Széles könyvválaszték várja a betérőket a kertészeti szakirodalom mellett az általános környezetvédelem, a környezeti nevelés és az egészséges életmód témakörében is.
Az Ökogazdabolt ötletét az Életpálya Alapítvány zsürije 2001-ben az év legígéretesebb kezdő vállalkozásának választotta. Ennek eredményeként olvashatja most ezt a honlapot is, mint nyereményt - köszönhetően a Hungary Network Rt-nek, dr Radnai Tamásnak, ill. Nemesrévi Zoltán türelmes munkájának.
Címünk: 1163 Budapest Sashalmi sétány 26. Tel: 405-4262 30/449-8552 (a Sashalmi piacnál, megközelíthető az Örs vezér teréről a 77-es busszal)
Az üzlet ebben a formában jelenleg nem üzemel. Kérem egyelőre ne keresse! |